Téli objektumok – 2. rész

Folytatjuk a téli objektumok sorozatot.

Három nyílthalmaz a Szekeresben: M36, M37, M38

  • Seeing: bármilyen égen jól megfigyelhető
  • Okulár: kis nagyítás
  • Megfigyelésre a legjobb: októbertől áprilisig
  • Binokulárral ajánlott objektum: M36
  • Nagyobb távcsővel ajánlott objektum: M37
A Szekeres csillagkép ötszöge

Hol keressük: találd meg a Capella csillagot. Keresd meg a Szekeres csillagkép pentagonját, mely az alábbi csillagokból áll: jobb felső sarokban a Capella, balra sorban tőle: Menkalinan, Mahasim, Elnath, Hassaleh. Mahasim és Elnath csillagok között félúton találjuk meg a 3 nyílthalmazt.

M36

A legfényesebb halmaz a 3 közül, így a legkönnyebb is megtalálni és megfigyelni.

Az M36 halmaz 60 fényes, fiatal és forró csillagból áll. A legfényesebbek közülük néhány százszor fényesebb a Napnál. 4100 fényévre van tőlünk és 15 fényév az átmérője.

Észrevehetjük, hogy 10 fényesebb csillag kitűnik a tömegből, egyik közülük középtájon kettős csillag.

Kis nagyításon érdemes megfigyelni, ekkor a halványabb, felbontatlan csillagok halmazából szépen kitűnnek a fényesebb csillagok.

M37

Kistávcsővel egy szemcsés fényfoltnak tűnik, mindössze kb. 5 fényesebb, kitűnő csillaggal, az egyik középen fényesebb narancssárga színű a többinél. Gyengébb távcsővel gömbhalmaznak is tűnhet a látómezőben, fényességük mindössze 11 és 13 magnitúdó között van. 10-15cm átmérőjű távcsővel azonban már rengeteg önálló csillagot láthatunk a fényfolt helyett.

Az M37 nagyobb, mint az M36, néhány száz csillagból áll, melyek közül 150-et könnyen megszámolhatunk egy 15 centis távcsővel. Az M36-nál távolabb, kb. 4400 fényévre van tőlünk.

M38

Kistávcsőben 5, különösen sötét égen további 10 csillag választható ki a ködösségből. Szabálytalanul helyezkednek el a csillagok, és nincs köztük domináns megjelenésű, sokkal halványabb mint az M36 és nem is olyan tömör szerkezetű, még keresőtávcsőben is nehéz megtalálni.

A fényesebb csillagok mögött bújó hátteret még 15 centis távcsővel is nehéz felbontani önálló csillagokra.

Nagyjából 100 csillag alkotja a halmazt, és 4200 fényévre helyezkedik el tőlünk.

Rák-köd (M1) a Bikában – egy szupernóva maradvány

  • Seeing: csak sötét égen jól megfigyelhető
  • Okulár: kis nagyítás
  • Megfigyelésre a legjobb: októbertől áprilisig
  • Binokulárral NEM ajánlott
  • Csak nagyobb távcsővel ajánlott

Hol keressük: Keresd meg az Oriont, magasan a déli égen. Jobbra felfelé halvány csillagokból álló V alakot láthatunk, mely északkeletre nyílik. Egy nagyon fényes narancssárga csillag – az Aldebaran – ül a V alakzat bal felső vállán. A V alak sarka (vagy csúcsa) a Hyadum I., más nevén Prima Hyadum. Képzeljük el a Hyadum I. és az Aldebaran közti távolságot 1 lépésnek. Ugyanekkora lépésekkel ebben az irányban lépve még 4-et láthatunk egy fényes csillagot, a Zeta Tauri-t. A Zeta Tauri-tól északra még egy nála is fényesebb csillagot láthatunk, az Elnath-ot (melyet ismerünk már a Szekeresen csillagképből). A távcsövet irányítsuk a Zeta Tauri-ra, de jegyezzük meg melyik irányban van az Elnath.

Binokulárral meg se kíséreljük megtalálni, alábbi képen jól látható, hogy a látómezőben csak egy fényes pontként jelenne meg (a célkereszt alatt van).

Egy 1200-as fókuszhosszúságú távcsővel, 12mm okulárral már 100x nagyításon (1200/12=100) jól megfigyelhető az objektum:

Kistávcsőben egy elég halvány ovális fényfoltnak látszik csak. Gyakorlatilag lehetetlen is megtalálni, ha a Hold fent van, még egy nagyobb távcsővel is.

Az M1 szupernóva maradványban egy pörgő (30x fordul körbe másodpercenként) neutroncsillag van. Csak olyan csillag képes ekkora sebességgel forogni, ami nagyon pici, mindössze néhány kilométer átmérőjű.

Nagyjából 5000 fényév távolságra van tőlünk, és 1000 km/s gyorsasággal tágul. Ahogy tágul, úgy lesz egyre halványabb számunkra. Nagyjából 200 évvel ezelőtt 2x ilyen fényes lehetett. Mai fényességével valószínűleg Charles Messier sem katalogizálta volna.

Orion-köd az Orionban (M42 és M43)

  • Seeing: bármilyen égen jól megfigyelhető
  • Okulár: kis nagyítás a ködhöz, nagyobb nagyítás a trapéziumhoz
  • Megfigyelésre a legjobb: decembertől márciusig
  • Binokulárral ajánlott
  • Nagyobb távcsővel is ajánlott

Hol keressük: Keresd meg az Orion csillagképet magasan a déli égen. Három fényes csillag alkotja egyenes vonalban az Orion övét. Az “övről lógó kard” halvány csillagokból áll. Irányítsd a távcsövedet ezekre a halvány csillagokra. Keresőtávcsőben a kard középső csillaga úgy tűnik, mintha homályos folt lenne tűszúrás szerű csillag helyett – megtaláltuk a ködöt, a célkeresztet helyezzük rá.

Távcsőben alacsony nagyításon fényes, szabálytalan fényfoltként látszik, néhány fényes csillaggal középtájon – mintha kis gyémántok lennének egy ékszerdobozban. Magasabb nagyításon és kitűnő sötét égen kiemelkedik 4 egymáshoz közeli csillag, ami gyémánt vagy trapéz alakot ölt: ezt hívjuk Trapéziumnak. A Trapéziummal a látómező közepén, alacsony nagyításon feltűnhet északi irányban egy 8 magnitúdós csillag. Fényfoltba burkolózik, ami kicsit észak felé terjed ki. Ez az M43, ami igazából az M42 ködrendszer része.

A köd közepén 4 kis csillag alkotja a Trapéziumot

Minél sötétebb az ég, annál több részlet tekinthető meg a ködben és annál kiterjedtebbnek látszik. Kitűnő légköri feltételek esetén zöldes árnyalatot is észrevehetünk.

A Trapézium körüli terület különösen érdekes megfigyelésre. Alacsony és közepes nagyításon kitűnik néhány fénysáv, sötétebb területekkel elválasztva. Szorosan a Trapézium körül észrevehető, hogy nincs annyi köd, mint máshol. Ez részben azonban optikai csalódás, ugyanis a fényes Trapézium csillagok miatt szemünk képtelen a körülöttük lévő köd fényét ugyanolyan mértékben érzékelni, mint tőlük távolabb. Egy kis valóságtartalma is van, mivel a csillagok fénye a ködöt ellöki magától, vékonyítva a ködöt maguk körül.

Az M42 és M43 megfigyelésekor feltűnik, hogy majdnem összeérnek, de egy sötét sáv elválasztja őket, feltehetően egy sötét porsáv, ami csak a mi szemszögünkből takarja ki a mögötte lévő fényes ködöt.

Az Orion-köd és a Trapézium egy kiterjedt csillagképző régió része, ami magában foglalja az Orion csillagkép csillagait.

Az M42 és M43 diffúz ködök különösen aktívak ebben a csillagképző régióban, ahol a gázokat erősen megvilágítják a frissen született csillagok fénye. A köd kistávcsővel nézve kb. 20 fényés kiterjedésűnek látszik, de rádióhullámokkal történő mérés során kiderült, hogy 100 fényév kiterjedésű. Külsőbb régióiban sötét, hideg gázok vannak jelen. Tehát elég nagy mennyiségű anyag áll rendelkezésre, hogy a látszó ködben napok százai keletkezzenek, míg a külső hideg és sötét régiókban többezer naptömegnyi anyag van jelen. A köd nagyjából 1500 fényévre van tőlünk.

A Trapézium négy csillaga közül a legfényesebbik (“C”) csillagon kívül mindegyik egy extrém szoros kettős csillag. Nem bonthatók fel semmilyen távcsővel, de a 3 pár közül kettőnél megfigyelhető halványodás, mikor az egyik elhalad a másik előtt.

A “B” csillag, más néven BM Orionis az északi sarka a Trapéziumnak. A kettős rendszer 2 csillagának együttes tömege több tucatnyiszor annyi, mint a Nap, és 100x fényesebbek annál. Fogyatkozásukkor (mikor elhaladnak egymás előtt) felére csökken fényessége. Ez 6,5 naponként következik be és mindössze 19 óráig tart.

Az “A” csillag a nyugati sarok, V1016 Orionis a neve. Noha évszázadok óta tanulmányozzák a Trapéziumot a csillagászok, senkinek nem tűnt fel 1973-ig, hogy tulajdonképpen egy változócsillag. 65,4 naponként 20 óra alatt 1 magnitúdót csökken fényessége. Alapesetben ez a csillag azonos fényességű a “D” csillaggal, ha halványabbnak tűnik, akkor annak a fogyatkozás az oka.

Ezen felül, legalább 4 halványabb csillagot vehetünk észre a Trapézium szomszédságában. Kettő ezek közül kisebb távcsővel is észrevehető, 11 magnitúdós csillagok.

A Trapézium 4 csillaga csak a legfényesebbek azon 300 csillag közül, ami a ködben található.

Hiába fedezték fel a ködöt már nagyon korán a csillagászat történelmében, aktívan tanulmányozni csak az 1700-as években kezdték, többek között Sir William Herschel-el az élen, aki korának legnagyszerűbb csillagásza volt: ő fedezte fel például az Uránusz bolygót is.

Következzen egy kis tudomány a ködről. (akit nem érdekel, átugorhatja nyugodtan)

Az Orion-köd egy diffúz köd, egy hatalmas gázfelhő, mely túlnyomó részben hidrogénből és héliumból áll. A benne lévő fiatal csillagok ezt a gázködöt besugározzák, ettől az energiától világít. Az M42 Trapézium csillagai és az M43 csillaga azonban nem csak megvilágítják a gázfelhőt. Az erős ultraibolya sugárzás a gázatomok elektronjait leszakítják az atomról, hasonlóan a neoncsövek működési elvéhez. Amikor az elektronok újra az atomokhoz kapcsolódnak, vörös és zöld fényt bocsátanak ki. A színes fotófilmek (vagy szenzorok) a vörös fényre érzékenyebbek, mint a mi szemünk, ezért van, hogy az asztrofotókon inkább vöröses a köd, szabad szemmel azonban halvány zöld.

Na de mi történik egy ilyen gázfelhőben? A ködben lévő gravitációs erő hatására a gáz csoportosul, egészen addig tömörödik, amíg a nukleáris reakció be nem indul: ekkor születik meg egy új csillag. A köd megfigyelése során tulajdonképpen csillagok születését látjuk.

Sok diffúz ködöt láthatunk ezen kívül még az éjszakai égbolton, megfigyelésükkor a csillagszületés különböző fázisait láthatjuk.

Többes csillagrendszer az Orionban: Sigma Orionis

  • Seeing: nyugodt légkör szükséges
  • Okulár: erős nagyítás
  • Megfigyelésre a legjobb: decembertől márciusig
  • Binokulárral NEM megfigyelhető
  • Csak nagyobb távcsővel ajánlott

Hol keressük: Találd meg az Oriont és keresd meg a 3 csillagból álló övét, balról jobbra haladva: Alnitak, Alnilam és Mintaka. Rögtön az Alnitak alatt látható egy kevésbé fényes csillag, ez a Sigma Orionis.

A legfényesebb csillaga a rendszernek egy kettős, Sigma Orionis A és B, ami túl szoros, hogy egy kistávcső felbonthatná. Keletre tőle látható a D csillag, ami enyhe vörös színben fürdik nagyobb távcsövek látómezejében. Még keletebbre látható az E csillag. Nagyobb távcsővel A/B-től nyugatra észrevehető egy halványabb csillag is, ez a C csillag.

A látómezőben észrevehetjük az északnyugatra található hármas rendszert is, a Struve 761-et.

A legtöbb kistávcsőben (kevesebb, mint 10cm) a Sigma Orionis egy hármas rendszernek látszik, mivel a halvány C csillagot nem láthatjuk, csak egy 15 centis távcsővel. A Struve 761 minden csillaga megkülönböztethető kistávcsővel is.

A Sigma Orionis nagyjából 1500 fényévre fekszik tőlünk. Az A és B csillag túl fényes és masszív, és extrém közel van egymáshoz, így kistávcsővel nem bontható fel.

A Sigma Orionis, a Struve 761, az Orion övének csillagai és az Orion-köd egy aggregációt alkotnak, együtt utaznak a galaxisunkban.

A Téli objektumok 3. részében újabb megfigyelni valóval várlak Titeket.

Írta: astroboy

Tóth Csaba vagyok, 33 éves. Tüsiként ismerhet a Csillagváros (a Magyar Csillagászati Egyesület hivatalos fóruma) népe, ahol moderátorként tevékenykedem.