Színezés – avagy kromatikus aberráció

Ezen az oldalon az “olcsóbb” lencsés távcsövek, más néven akromátok színi hibájával foglalkozunk.

Színi hibának (chromatic aberration -> CA) azt hívjuk, amikor az okulárban látott képen az objektum körül kékes haló, vagy nem odaillő színeket látunk (lásd 1. ábra).

A színezés onnan ered, hogy a lencse különböző mértékben töri az eltérő hullámhosszú fényt, ezáltal más pontban fókuszálódik a kék, piros, zöld színek is (2. ábra). Ezt a felfedezést Isaac Newton tette, éppen ezért fejlesztette ki a tükrös Newton távcső rendszereket, melyeknél egyáltalán nincsen színezés.

Az akromát lencsés távcsövek két lencsetagból állnak, melyek ezt a hibát próbálják javítani (3. ábra) több-kevesebb sikerrel.

Ez már sokkal kellemesebb képet eredményez, ám még korántsem tökéletes. A színi hiba nélküli leképezést egyedül az apokromát lencsés távcsövek tudják garantálni hármas lencsetag rendszerüknek köszönhetően (4. ábra).

A precíz, színezésmentes, tűéles és kontrasztos leképezés meglátszik az APO-k árán, mely többszöröse az akromátokénak.

Mivel ezt sok kezdő nem engedheti meg magának (sokszázezer forintokért), ezért most maradjunk az akromátoknál.

Fontos észrevenni, hogy a színezés mértéke a nyílásviszonytól függ. Azonos átmérőjű apertúrával rendelkező távcsövek közül az fog kevésbé színezni, melynek nagyobb a nyílásviszonya, azaz kevésbé “fényerős”. A nyílásviszonyt már tudjuk, hogy a fókusztávolság és az átmérő hányadosa adja meg. Vegyünk példának egy 70/500-as és egy 70/900-as akromátot. Előbbinek f/7.1, utóbbinak f/12.9 a nyílásviszonya. A fényerősebb 70/500-as fog jobban színezni, az ennyire fényerős akromátokat nem véletlen csúfolják kaleidoszkópoknak, sokszor élvezhetetlen színezésük miatt.

A nyílásviszony és átmérő függvényében jó támaszpontot nyújthat az alábbi táblázat, ahol különböző átmérőjű és nyílásviszonyú távcsöveknél jól látható a színezés elviselhetőségének mértéke.