Tegnap a barátom apukájától került hozzám egy évek óta porosodó 114/500-as Newton, rozoga állványon. Nem használták kb. sosem, gondoltam elkérem és megnézem, mit lehet kihozni belőle az ég alatt.

Csavarjai rozsdásak, ahogy a keresőként egykor talán funkcionált red dot finder elemtartója is. A tubus belsejében pókháló, szöszök fogadtak. A tükrökön fröccsenés, odaszáradt valami. Az okulárok lencséinek felületén ragadós kosz, légréseiben por állt. Úgyhogy amint behoztam a házba a kocsiból, nekiálltam kitakarítani. Kiszereltem a segédtükröt (póklábakkal együtt), a tubust beraktam a kádba, és melegvizes zuhannyal kicsit nagyobb nyomáson feláztattam a főtükröt. A kosz nagyrésze magától távozott ezen a kíméletes módon. Azért kapott egy kis folyékony szappant is. Miután kellően tisztának véltem, puha papírtörlővel áztattam fel a felületéről a vizet. Az okulárokat lencsetagokra szedtem szét és hasonló műveleten mentek keresztül. Itt nagyon figyelni kell rá, hogyan volt összeépítve, nehogy fordítva tedd vissza az egyik lencsetagot, vagy felcseréld őket.

A takarítás eredményes volt, egész pofás és koszmentes lett a kis Newton. Visszatettem a segédtükröt, ellenőriztem a kollimációt, aztán vártam a sötétedést.

Két célpontot tűztem ki magam elé az estére, egyik az Orion-köd volt, másik az Androméda galaxis. Előbbi könnyű célpont volt, a köd jellegzetes alakja felismerhető volt, mindkét okulárral szürke foltként tűnt ki a sötét háttérből. Utóbbit nem sikerült azonosítanom, persze még van mit fejlődnöm a star-hoppingban.

Az égen szabad szemmel is jól kivehető volt a Plejádok, távcsővel ráállni nem volt kihívás, bár a kereső nem működött.

A távcsövet nem ajánlanám egy működő kereső és egy kevésbé billegős mechanika nélkül. Továbbá átmérője kevés mélyegezni, fókuszhossza pedig bolygászásra teszi alkalmatlanná. Kettősözni, Holdat megfigyelni lehet kiváló eszköz.